Kékszalag beszámoló - Marton Miklós (Fox)

Második Kékszalagom, számunkra is meglepetés eredménnyel!

Egy Scholtz 22 típusú hajóval a Fox-szal indultunk el, egy idén összeálló 4 fős legénységgel.
Tavaly 55 évesen indultam először a nagy körversenyen, rögtön kormányosként, (előtte 1987-ben 470-es junior bajnokságon versenyeztem utoljára) ugyanevvel a hajóval, de a legénység csak 2 helyen egyezett az ideivel. Előző évben helyt álltunk, abszolútban és hajóosztályunkban is a középmezőnyben végeztünk.
Vissza az idei viadalhoz. Fűzfőről indultunk reggel 6:15-kor először teljes taklival rohanva a Füredi rajt felé. Hamar megvolt a grósz reffelése, majd a fockot is leszedtük, hogy azért mégse érjünk a rajthoz fél 8-ra és az energiánkra is ügyeltünk, mert éreztük, hogy nagy szükség lesz rá a későbbiekben. Na meg lássuk be, hogy nem is bírtunk a teljes vitorlázattal.
Így is már 8 körül a hajógyári öbölben találtuk magunkat és a rajtig félszelezgettünk a rajtvonalra merőlegesen, a parthoz közel, mivel a rajt taktikánk az északi parthoz közeli start volt, mivel a mezőnyben a mi vitorlánk a legkisebbek között van és nem akartunk teljes takarásból indulni.

A rajtra visszahúztuk a fockot és reffelt nagyvitorlával kezdtük az őrült rohanást. Szépen haladtunk a mezőnyben, próbáltunk minél feljebb az északi part felé húzni, hogy ne legyen zavart a szelünk. Fél 11-re megérkeztünk a Kenesei bójákhoz, jó nagy ívben kerülve, mert láttuk, hogy megy a csihi-puhi a belső helyekért. Siófok felé újra kicsit élesebben indultunk, inkább a cső felé, immár teljes taklival és jött az első kalandunk! Ugyanis egy erősebb pöff miatt fellúvolva, majdnem megtorpedóztuk a felettünk “békésen” haladó versenyzőtársaink hajóját. Szerencsére csak a vitorlájuk simogatta meg a hátunkat.
Az első sokkból felocsúdva rohantunk tovább (7-9 csomós sebességgel) raumban, amikor is a grósz hátsó élét rögzítő csomó elengedett…
Szélbe álltunk, újra kötöttük és mintegy 20 helyett bukva indultunk is tovább.
Ekkor először volt időnk telefonálni az otthoniaknak, hogy vajon hogy állunk? Kellemes meglepetésként jött a hír, hogy a Scholtzok között a 10 indulóból, a 3. helyen vagyunk! Innentől már nem csak az a célunk volt, hogy teljesítsük a távot, hanem, hogy ha lehet tartsuk meg a dobogós helyünket. De hol volt még a vége!
Ezen a relatív nyugodtabb szakaszon sikerült némi élelmet is magunkba diktálni.

A siófoki kapun sikerült jól áthaladni belső helyen, azért biztos, ami biztos hangos kiabálással figyelmeztettük versenyzőtársainkat az útjogunkra. És még mindig csak fél 12 volt. Ha így haladunk lehet, hogy még ma befutunk? Á, az tuti, hogy nem.
Jött egy élesebb menet a tihanyi cső felé, muszály volt újra reffelnünk, hogy kezelhető legyen a vitorlásunk. Így is kapaszkodnunk kellett egy-egy hirtelen jött befújásnál. Energiánk fogyóban volt, illetve kezdtünk felfedezni testünkben olyan izmokat, amikről eddig nem is nagyon tudtunk, de vitt minket előre az adrenalin, egy pillanatra sem lankadhatott a figyelmünk.
Újabb 1 óra küzdelem és már ott is voltunk a tihanyi szorosban. Ott amennyire a vízmélység engedte a déli rész felé tendáltunk, hogy minél kisebb takarása legyen a félszigetnek. Azért némi lélegzethez is jutottunk a gyengülő szélben.

Izgalomból azért ezen a rövid szakaszon is jutott nekünk, mivel a Tihanyból érkező komp, amerre mentünk abból az irányból próbált megkerülni minket. Egy ideig mentünk egy irányba (szerencsére jópár 100 méterre egymástól) majd mikor rájött, hogy akár Szárszóig is elkísérhet bennünket így, akkor dobott egy hátra menetet és simán elhúzott mögöttünk.
Tihany és a komp takarásából kiérve újra megkaptuk a ma már szokásos egyáltalán nem gyengülő, inkább újra csak erősödő észak-nyugatit.
Pöff, pöff hátán, sűrüsödő lúvolgatás. Fáradt a banda. Vegyük le a fockot! Oké, Zsolt kiment előre és kábé negyedórai küzdelem a hullámzással és a széllel, térden állva ugrálva (nem önszántából) rögzítette az orrvitorlát. Egy reffelt grósszal is 6-7 csomóval közeledtünk Badacsony felé, amit ekkor már nem láttunk, mert egy durva zivatar eltakarta. Mire odaértünk szerencsére dél felé elhagyta a tavat a vihar.
Badacsonyt elérve mintha kicsit gyengült volna a szél, fock vissza. Csak hogy még egy kicsit se engedhessünk ki.

És akkor jöttek az én megpróbáltatásaim! Egy széllökés belekapott a kedvenc baseball sapkámba, ami szép nagy ívet leírva kb 30 méterrel a hajó mögött landolt. Sebaj több is veszett Mohácsnál. Remélem az új gazdája jól bánik majd vele.
Újabb pöff, lúvolás, engem húzott a kormány, vizes nadrágom csúszott a decken, ennek eredménye, hogy én beestem a kormány tövéhez, így a hajó megfordult, én kiabáltam hogy dobj el minden vitorlát (shotot). Többiek mind ültek, még félig a hajón, már félig a Balatonban. Tibit ketten húztuk vissza, plusz ő is elkapta a gurtnit. Megúsztuk (szerencsére nem szó szerint)!
Mehettünk tovább. Közeledtünk a Keszthelyi-öbölhöz, ahol újabb zivatar lehetett, mert ott minden sötétbe borult. Nem gond, mert mire odaérünk úgyis elvonul a vihar. Így is lett!

Az öböl bejárata után egy újabb élesebb szakasz következett, újabb küzdelem az elemekkel. Préseltünk ahogy csak tudtunk, hogy minél kevesebb magasságot veszítsünk a bójához képest. Egész jól sikerült, 2-300 méterrel a pályajel alatt sikerült fordulnunk és már kerültük is az utolsó bóját. Irány a füredi cél! És láss csodát még csak délután fél 6 volt. Tavalyi versenyen péntek hajnal 2-kor tartottunk itt. Még mindig majdnem a fele hátra volt és estére gyengülő szelet ígértek a hozzáértők(?). Szóval nem gondoltuk, hogy éjfélig beérünk a célba.
Visszafelé a Keszthelyi-öbölben kellemes raumban indultunk, itt tudtunk újra némi táplálékhoz jutni, jegeskávé, energiaital, ki mit preferál. Éreztük, hogy még kell a kraft a hátra lévő úthoz.

Jött a hír otthonról, hogy tartjuk a 3. helyünket az osztályunkban! Juhééé! Ezek szerint a többi egységnek sem lehetett könnyebb az útja. Előttünk a 2. helyen a Kismedve 20 perc előnyben, mögöttünk a Berka 10 perc hátrányban volt. Reálisan nézve a dolgokat, szuper lenne megtartani ezt a pozíciónkat.
Elhagyva a györöki szorost, újra megerősödő szélben futtatott félszélben száguldottunk (6-8 csomóval) keletre, immár a hullámok is minket segítettek. Sokszor sikerült megsiklatni a járművünket. Szerencsére az újabb kalandok elkerültek minket. Tihany felé megcsodálhattuk észak-nyugat felé a napnyugtát, majd dél felől a telihold felkeltét.

És láss csodát 4 és fél órás rohanás után, este 10 körül beértünk a tihanyi csőbe. Most próbáltunk minél közelebb a parthoz ráfordulni a célegyenesre a füredi befutóra, amiből nem egyenes lett, hanem némi cirkálás. Az előrejelzés szerint a keleti medencében gyengülő szél volt várható. Mi ezt egészen másképen éreztük. Ugyanaz a pöffös erős szél volt, mint egész nap, megspékelve még az este sötétjével. Minket már nem lehetett megállítani, este 11 óra előtt, 13 óra 51 perc alatt, abszolút 276. , Scholtz 22 osztályban a 3. helyen, a Berka előtt 8 perc előnyt megőrizve befutottunk a célba! Fantasztikus érzés volt! Miután vége lett a versenynek átadtam a kormányt Zsoltnak, ő kormányzott haza Fűzfőre, én meg leültem a deckre, mérhetetlenül fáradt voltam, fájt minden porcikám, de a boldogságom még a kimerültségemnél is nagyobb volt.

Én voltam a versenyen a kormánynál, de a mi hajónkban volt még három kapitány: Bartha Tibor, Tárnok Zsolt és Gutyina Gábor! Köszönöm srácok!