Kékszalag beszámoló - Farkas András (Borzongató)

Jöjjön egy kis beszámoló a rendhagyó Kékszalagomról. Nem terveztem indulni, nem is szerveztem csapatot a hajóra. Aztán megláttam a remek előrejelzést, a hajót meg úgyse kölcsönözték ki, úgyhogy nem bírtam kihagyni… körbementem egyedül versenyen kívül.

“Nem hajt a tatár” alapon reggel 10 körül indultam Pestről, dél előtt nem sokkal értem ki az almádi bójámhoz. Némi rendezgetés, gurtnik, genakker sottok felrakása után 12.30kor kötöttem el magam, teljes grósszal de fock nélkül indultam 20 csomót közelítő szélben. Az erős szélben nem volt szívem felrakni a versenygrószt, megyünk a dakronnal… ha nem kell kreuzolni akkor nem sokkal lassabb szerintem. Mostanra kigyakoroltam, hogyan érdemes motor nélkül indulni. Grósz fel még a bóján, aztán elkötöm a hajót, de nem engedem el a kötelet. A megfelelő oldalon a kötéllel visszasétálok a vantniig, ettől szépen elfordul a hajó futtatott kreuzba vagy félszélbe, eldobom a kötelet, visszaballagok a kormányhoz, ráhúzom a grószt és megyünk. Nem kell tolatni meg aggódni hogy rossz oldalra fordul le a hajó és belebombázok a szomszédba.

13.20 körül értem a kenesei bójához, a némileg gyengülő szélben már fockkal. A bójához közeledve látszott hogy a mezőny végére fogok beállni, szerintem az összes S22 előttem vette Kenesét. A rendezői elvárásoknak megfelelően távolról kerültem a pályajelet, a horgonyzó néző hajók között szlalomoztam. A halzi után elmerengtem a genakker felhúzásán, de elég erős volt a szél, egyedül benne volt a kaland esélye. Kézzel kormányoztam, mert még alapvitorlázattal is benne volt egy elfekvés esélye ha az autopilotra bízom magam és nincs a kezemben a grószsott. Egy darabon mentem alapvitorlázattal, aztán ahogy gyengült, felhúztam a reachert és elkezdtem előrébb verekedni magam a mezőnyben. Ennyi előnye van annak ha hátulról indul az ember: sokkal szívderítőbb előzgetni mint az élbolyban rajtolni és lemaradni a nagyobb hajóktól. Láttam a Mayát (azt hiszem ők sem voltak nevezve), előztem a földkerülő Salammbót.

A siófoki kaput az utolsó pillanatban vettem észre, de amúgy sem akartam ott lábatlankodni. A nyílt víz felől mentem el mellette. Valahol a kapu környékén váltottam pár szót a Hookkal. Alapvitorlázattal mentek, reacherrel könnyen elléptem mellettük, de aztán sokáig elég jól tapadtak rám, még jóval Tihany után is láttam őket. A cső felé közeledve élesedett a szél, eltekertem a reachert és a biztonság kedvéért a cső fölé céloztam. A cső előtt jött szembe a 50-50, a cső után meg több másik katamarán. Nyilvánvaló volt hogy nem tudják megfogni a Fiftyt. Rém gyenge szél volt a szorosban, de reacherrel egész jól átkecmeregtem, előztem is jópár hajót. Külön köszönet annak aki a 3 csomós szélben a tömegben vánszorogva vadul felszúrt, mintha valami match race-ben lennénk. Fel tudtam velük élesedni, és szerencsére jobb belátásra tértek még mielőtt én is elkezdtem volna fölfelé tolni a fölöttem lévő hajót.

16.00 körül értem át, a keleti medencében jó szél fogadott, úgyhogy becéloztam a Badacsony déli széle környékét és továbbra is 5 csomó fölötti átlagot tartva vitorláztam a mezőnnyel. Hol alapvitorlázattal, hol reacherrel, de végig jó tempóban, kalandok nélkül tudtam menni. Sokáig az Equinoxe cirkáló ment fölöttem. Úgy emlékszem, ők az élénk szélben elléptek tőlem, de később a gyengülésekben biztosan visszaelőztem őket, mert végül két órával utánam értek csak Füredre. Egy nagyobb erősödésben reffeltem is, az autopilot szép stabilan vitte közben a hajót félszélben. Nem sokkal később visszagyengült, visszament a teljes grósz. Ránéztem az akkufeszültségre, csak 12.2… hát, talán nem volt okos húzás a hajó akkujáról tölteni a motor akkut, így az éjszaka előtt. Kéne a kraft az autopilotnak, a világításról nem is beszélve. Lehúztam a motor akksit, és kitettem a napelemet. Merengtem hogy talán innentől napkeltéig kézzel kéne kormányozni, de nem volt hozzá nagy kedvem. Napnyugtáig felment 12.5 voltra, úgyhogy relatív nyugodt voltam hogy bírni fogja az autopilot napkeltéig. Tartottam a Badacsony szélárnyékától, próbáltam elég messze maradni az északi parttól hogy ne álljak meg. Úgy emlékszem volt is egy gyengülés, de nem volt vészes a helyzet. A Badacsonyt elhagyva hátszelesebbre fordult a szélirány, felhúztam a genakkert. Nagyon kellemes menet volt, még jobb ütemben előzgettem mint addig, de nem tartott sokáig… nem akartam a déli partra lemenni, és a némileg élénkülő szélben reménytelen volt genakkerrel tartani a györöki csücsök környékét. Gyorsan lekaptam a genyát. Tankönyvi levétel volt, nem lett vizes, de korábban egy-egy dőlésnél beleért a vízbe az alsó éle, úgyhogy a cockpitban hagytam száradni. Nem sokkal később a vízbe lógó tackline kirántotta a vitorla sarkát a hajóból, és ahogy az vizet ért, egyből le is horgonyzott. Riasztó tempóban szaladt ki a vitorla a hajóból, de sikerült egy másodpercen belül elkapni és hamar visszarángatni. Így is megmerült vagy 3 méter, napnyugtára száradt meg. Előttem egy regina makacsul fent tarotta a spijét, és valószínűtlenül éles szöget ment vele. Azzal együtt lassacskán közeledtem rá, el is cammogtam mellette. Miután belátták hogy ez már végképp túl éles nekik is és leszedték a spit, reacherrel szépen elgyalogoltam tőlük. Közvetlen a szigligeti meteo platform mellett mentem el, szerencsére elég jól ki volt világítva. Keszthelyhez közeledve elég éles volt a menet, csak annyi távolságot tartottam a györöki csücsöktől, hogy nehogy lavórba kerüljek. Bejött hogy nem ragaszkodtam a genakkerhez és nem keveredtem le a déli partra, így lényegében egy takkon tudtam tartani Keszthely környékét. Egy darabig az óriáskerék környékét céloztam, aztán megláttam a két piros villogót. A bójára azért kellett egyet fordulnom, de csak párszáz méterrel voltam a vonal alatt. Távolról, a lehorgonyzott rendező hajón kívül vettem a bóját, váltottam velük pár szót, kedvesek voltak, mondták hogy egy csomó S22 elment már. Hát ezzel nem leptek meg. Pont este 10 volt.

Az északias szélben a mezőny nagy része a part közelében maradt, én a part takarásától tartva kicsit beljebb mentem. Igyekeztem azért a szembejövő hajók vonalától északra maradni, hogy ne nagyon kelljen aggódni hogy ütközök valakivel a sötétben. Egyedül nem olyan egyszerű kilátni a vitorlák mögül. Rendszeresen előrementem az orrba körülnézni, a gyenge szélben az autopilot szépen tudta vinni a hajót. Kicsit unortodox húzás a sötétben egyedül kibalettozni az orrsudárra hogy a reacher mögül ki tudjam dugni a fejem, de csendes időben belefér. Ha jól emlékszem genakkeres irányból fújt, de eldöntöttem, hogy egyedül éjszaka nem genakkerezek, főleg mivel az előrejelzés szerint jöhetett akár egész élénk szél is. Maradt a reacher. Becéloztam az autopilottal a szorost, és szemmel tartottam a térképen a szemesi meteo platformot, ami pont a vonalamra esett. Ábrahámhegy magasságában középvízen lehetett valami gyengüléssel súlyosbított szélforduló, mert a tracken látszik némi kétségbeesett kreuzolás… erről nincs semmi emlékem. Lassacskán gyengülő szélben döcögtem a meteo platform felé, és nagyjából itt végleg fel is adtam a reményt, hogy 5 csomó fölötti átlaggal teljesítem a távot. Badacsonyig vagy talán Keszthelyig még megvolt a tempó. Valamikor ekkor világosodott ki, és konstatáltam, hogy egy hatalmas boly végén kullogok. A meteo platformtól 1000m-re végképp legyengült, kezdődött a jól ismert balatoni pöffvadászat, fordulók, reacher ki, reacher be, északabbra mintha jobban mennének, hopp, délebbre van egy szélcsík, na végre nekem jön egy privát pöff stb. Hát, ebben a szélben legalább a boly belsejébe be tudom verekedni magam. Innen végig kézzel kormányoztam, nem volt elég stabil a szél az autopilothoz. A Lynxről megint átszóltak azok a barátságos srácok akikkel valahol Györöknél is találkoztam, még Keszthelyre menet. Nem Lynx a Balaton leggyorsabb hajója, nem túl nagy öröm hogy még együtt megyünk… sebaj. Megelőztem őket is, meg egy hatalmas szürke testű elég sportos kinézetű hajót is. Talán a Marokintana Hanse 458 volt. Őket a vízen könnyű volt azonosítani, végig szemmel is tartottam őket. Többször visszaelőztek, végül egy hajóhosszal előttük értem át a komp vonalán.

Kezdődött a kreuz Füredig. A nagy szürkével, a Kormorán cirkálóval, meg pár túrahajóval együtt indultunk neki. A part közelében maradtam, szerintem túl közel… egyszer-egyszer a tihanyi dombok vették el a szelemet. Próbálkoztam reacherrel, de túl tompa volt és körülményes volt egyedül fordulgatni vele. Jobb csapáson mentem elég közel a parthoz, mikor találkoztam a szürke óriással, akik a parttól menekültek volna, de egyrészt match race-ben voltam velük, másrészt fáradt voltam már mindenféle flikkflakkokat csinálni hogy elengedjem őket, ha egyszer én vagyok az útjogos. Zokszó nélkül befordultak alám, és mentünk tovább együtt a lagymatag szélben. Ők egy idő után húztak egy nagyon hosszú takkot keletnek, ránézésre borzasztó tompa szögön. Már azt hittem, hogy feladták és mennek haza valahova Siófok környékére, de végül fordultak és megindultak a cél felé. Ezzel ők elásták magukat, elengedtek vagy 10 hajót, tőlem saccra 10-20 percet kaptak.

A Kormoránnal szintén még a cső előtt találkoztam össze, a gyengülésekben megelőztem őket, az erősödésekben ők mentek el. Az apátság után valahol eléjük kerültem, és úgy tűnt, jobbra fordul el a szél kicsit. Jobb csapáson reachereztem, így legalább a tempó jó volt. A Kormorán maradozott el tőlem, én meg reménykedtem hogy még jobban elfordul a szél és nem fizetek rá a tompaságra. Be is jött, szép íven tudtam élesedni a cél felé, végül meg is lett egy takkon. Az utolsó kilométeren még könnyedén megelőztem egy túrahajót ami nemrég még több száz méterrel volt előttem. 8.20-kor értem a célhoz, és gyengécske szélben indultam Almádiba.

Szerencsére egy idő után kicsit fordult a szél, nem kellett kreuzolni, jobb csapáson tartani tudtam almádit. Amikor Alsóörshöz közeledve még jobban legyengült, volt némi csábítás hogy elővegyem a motort, de ellenálltam. Amíg van esély hogy 24 órán belüli menetidővel visszaérek a bójára egy teljes tókör után, addig vitorlázom. Szerencsére hamarosan újraindult egy könnyű kis szellő, és tovább tudtam vánszorogni. Kicsit tovább élénkült, aztán egyszer csak tarajosokat láttam egy kilométerrel előttem. Az is már messziről látszott hogy egy adott ponton túl a másik irányból jönnek a hullámok, mint ott ahol én vagyok. Ahogy elértem a határvonalra, mentem tovább egyenesen, a grósz meg átcsapódott a másik oldalra. Ezzel a borzasztó hirtelen szélváltóval néhány másodpercen belül több mint 90 fokot fordult és vagy 5 csomót erősödött a szelem… aztán apránként erősödött tovább. Persze hogy pont Almádiból fújt vagy 18 csomó. Reffelni semmi kedvem nem volt, fetrengeni se sok, úgyhogy eltekertem a fockot és kicsit kiengedett grósszal pár fordulóval felküzdöttem magam a bójáig. Nem volt szívem a végén elrontani a szép motortalan menetet, és a part takarásában a bójánál már alig volt 10 csomó fölött a szél. Májusban vettem egy közel 3 méteres csáklyát, azzal meglesz a bója, nem kell nagyon kicentizni. Meg is lett, sikerült elsőre kaland nélkül vitorlával bójára állni, 11.15. 22 óra 45-öt mentem háztól házig. 88 mérföld lett a vége, 4 csomó alatti átlag. Mit lehet tenni, a szemesi platformtól nem volt sok szél. Pakolás, rendrakás, a parton egy fa alatt pihegtem jó fél órát az árnyékban, aztán indulás haza Pestre. Egész jól bírtam, kevésbé voltam fáradt mint az Ezüst Szalag után, ami szintén kb 24 óra volt a földvári oda-vissza úttal együtt (csapattal).

Néhány kép az útról